Emerson Fittipaldi 1946. december 12-én született a brazíliai Sao Paulóban. Édesapja, Wilson egy autógumi-vállalkozásból tartotta el családját, de emellett ismert autósport-újságíró és rádiós kommentátor volt hazájában. Emerson tehát olyan környezetbe született bele, amelyben mindennapi témának számítottak a kor autós és motoros hősei. Ez rá is hatással volt. Először motorokkal kezdett versenyezni, ám hamarosan "átnyergelt" a gokartozásra. Bátyjával, ifjabb Wilsonnal saját gokartot építettek és szinte mindent megnyertek a környéken, amit csak meg lehetett nyerni.

Brazília azonban túlságosan messze volt az autóversenyzés központjától, Európától. Amikor Emerson szándékai komolyabbra fordultak a versenyzéssel kapcsolatban, elhatározta: Angliába megy, hogy közelebb legyen a "tűzhöz". Erre 1969-ben került sor, amikor Fittipaldi 23 éves volt. Rögtön beiratkozott Jim Russell versenyző iskolájába, s igen tanulékonynak bizonyult: egy Forma-3-as Lotusszal megnyerte a Lombank Forma-3-as bajnokságot.

Ennek jutalmaként 1970-ben feljebb léphetett a Forma-2-be - továbbra is a Lotus színeiben. Májusban Colin Chapman, a Lotus istállófőnöke meghívta Fittipaldit egy Forma-1-es tesztre, ahol a brazil jó benyomást tett a legendás szakemberre. Chapman így elhatározta, hogy - az osztrák Jochen Rindt és az angol John Miles autója mellett - versenybe állítanak egy harmadik Lotust is a Forma-1-ben Fittipaldi számára.

Emerson 1970. július 19-én debütált az angliai Brands Hatch-ben, ahol a nyolcadik helyen végzett. Csapattársa, Rindt ekkoriban még azzal ugratta, hogy a brazilok csak focizni tudnak, vezetni viszont nem. A következő futamon, Hockenheimban az osztrák elhallgatott, miután Emerson a negyedik helyen végzett. Igaz, egy versennyel később Ausztriában megint nem szerzett pontot, de még csak tanulóidejét töltötte.

Fittipaldinak sajnos elég korán szembe kellett néznie a sportág sötét oldalával. Az 1970-es Olasz Nagydíjon Rindt halálos balesetet szenvedett az egyik edzésen, amikor a nagyobb sebesség elérése érdekében leszedette a szárnyakat autójáról és úgy hajszolta a gyors köridőket. A Lotus a tragédiára való tekintettel nem indult a másnapi versenyen és a soron következő, Kanadai Nagydíjon sem. Aztán amikor a csapat az Amerikai Nagydíjon visszatért, Fittipaldi - mindössze negyedik versenyén - learatta pályafutása első Forma-1-es futamgyőzelmét. Ez nemcsak neki magának volt rendkívül fontos, hanem a csapatnak is - elsősorban morálisan. No meg azért is, mert Emerson ezzel a diadallal biztosította halott csapattársa számára a világbajnoki címet, aki így a Forma-1 történetének egyetlen posztomusz világbajnoka lett.
Fittipaldi Mexikóban nem ért célba, de öt versenyen szerzett 12 pontjával így is a világbajnokság tizedik helyén végzett.

Emerson tehát a lehető legjobbkor jött a Lotus csapat számára. Fiatal kora ellenére 1971-ben már érett volt arra, hogy betölthesse az első számú pilóta pozícióját, bár az autó most nem volt olyan jó, mint 1970-ben. Az első két futamon - Dél-Afrikában és Spanyolországban - Fittipaldi nem is ért célba, majd Monacóban ötödik lett.

A verseny után megint olyan érzése lehetett az embernek, hogy a Lotus istállót üldözi a balszerencse: Fittipaldi hazafelé tartott autójával, amikor közúti balesetet szenvedett. Életveszélybe nem került, de sérülései elég komolyak voltak ahhoz, hogy ki kelljen hagynia a következő versenyt, a Holland Nagydíjat és aztán formán kívül versenyezze végig az egész évet. Franciaországban és Nagy-Britanniában harmadik lett visszatérése után, Németországban nem fejezte be a versenyt, Ausztriában a második helyen végzett. Olaszországban, Kanadában és az Egyesült Államokban célba ért ugyan, de nem szerzett pontot. Ez összesen 16 pontot jelentett számára a világbajnokságban és a hatodik helyet. Csapattársa, a svéd Reine Wisell 9 ponttal a tizenegyedik lett.

A felejthető 1971-es szezon után egy ragyogó év következett 1972-ben. Az első futamon, Argentínában Emerson még kiesett, de aztán beindult a pontgyártás: Dél-Afrikában második Denis Hulme (McLaren-Gord) mögött, Spanyolországban nyer, Monacóban harmadik Jean-Pierre Beltoise (BRM) és Jacky Ickx (Ferrari) mögött, Belgiumban nyer, Franciaországban második Jackie Stewart (Tyrrell-Ford) mögött, Angliában ismét nyer, majd kiesik Németországban, aztán újabb diadalok következnek Ausztriában és Olaszországban. Az utolsó két futamon - Kanada, USA - ugyan nem szerzett pontot, de ezzel együtt is fölényesen nyerte meg a világbajnokságot a kor talán legnagyobb sztárja, Jackie Stewart előtt: Emersonnak 61 pontja és öt futamgyőzelme volt, míg a skót 45 pontot és négy győzelmet szerzett.

Fittipaldi világbajnoki címével több tekintetben is történelmet írt: először is ő lett Brazília első Forma-1-es világbajnoka - egy olyan nemzeté, amely később igazi autósport-nagyhatalommá nőtte ki magát. Másrészről pedig lett ő a sportág történetének legfiatalabb világbajnoka (ezt a rekordot 2005-ben megdöntötte Fernando Alonso), ugyanis mindössze 25 éves és 9 hónapos volt, amikor 1972-ben Monzában leintette a kockás zászló!

Édesapja otthon állítólag könnyekben tört ki, miközben maga közvetítette hogyan válik fia világbajnokká. (Idősebb Wilson ráadásul arra is büszke lehetett, hogy közben másik fia, ifjabb Wilson is bekerült a királykategórába - igaz, ő sosem lett olyan sikeres, mint Emerson.)

1973-ban Fittipaldi remekül kezdte az évet és megnyerte az első versenyt Argentínában, aztán nagy örömöt okozva honfitársainak az első Brazil Nagydíjat is a Forma-1 történetében, amelyet Interlagosban rendeztek. Azonban egyre nagyobb gondot okozott neki új csapattársa, a svéd Ronnie Peterson, aki bizony sokszor gyorsabbnak bizonyult nála az időmérő edzéseken. Dél-Afrikában mégsem neki, hanem Jacki Stewartnak (Tyrrell-Ford) és Peter Revsonnak (McLaren-Ford) kellett megadnia magát, akik mögött a harmadik helyen végzett. Spanyolországban ismét Emersoné volt a diadal, majd Belgiumban harmadik lett Stewart és Francois Cevert (Tyrrell-Ford) mögött. Aztán Monacóban ismét Stewart nyert, Fittipaldinak a második hely jutott. Ezt követően sorozatban négy versenyen nem szerzett pontot: Franciaországban például előzés közben szaladt bele Jody Scheckterbe (McLaren-Ford), ami mindkettejük versenyének véget vetett. A meggondolatlanság korábban nem volt jellemző Emersonra, így egyre erősödött a szóbeszéd, hogy Peterson jelenléte a csapatban zaklatja fel ennyire.

Németországban szerzett újra pontot - hatodik lett, majd Ausztriában megint pont nélkül zárta a versenyt. Olaszországban második lett Peterson mögött és Kanadában is be kellett érnie az "ezüsttel" Revson mögött. Az utolsó futamon, Watkins Glenben még szerzett egy pontot, ám ez már teljesen lényegtelen volt a világbajnokság szempontjából. Stewart fölényesen - 71 ponttal - nyert, míg Fittipaldinak 55 ponttal a második hely jutott. Emerson végül legyűrte Petersont, aki 52 ponttal a harmadik lett, de valószínűleg csak azért, mert a svéd többször esett ki nála. Fittipaldi továbbra is tartott a szélvészgyors Ronnie-tól, ezért jobbnak látta, ha 1974-re egy másik csapathoz szerződik. A McLaren-Ford ráadásul pont ekkor ajánlott fel évi egymillió dollárt szolgálataiért - ami rekordnak számított ebben az időben.

Fittipaldi minden tekintetben - nemcsak anyagilag - jól járt a McLarennel, ugyanis miközben a Lotus 1974-ben elkezdett hanyatlani, addig Teddy Mayer csapata a Marlboro dollármillióinak köszönhetően a csúcsra emelkedett.

Az első versenyen az 1967-es világbajnok, Denis Hulme nyert, aki Fittipaldi csapattársa lett ebben az évben. Emerson nem szerzett pontot. Hazai közönség előtt, Brazíliában viszont akárcsak az előző évben, most is ő nyert. Dél-Afrikában nem szerzett pontot, Spanyolországban harmadik lett Niki Lauda és Clay Regazzoni (mindkettő Ferrari) mögött, Belgiumban nyert, Monacóban az ötödik helyen végzett. Svédországban negyedik lett, Hollandiában harmadik Lauda és Regazzoni mögött. Franciaországban kiesett, Nagy-Britanniában a második helyen végzett Jody Scheckter (Tyrrell-Ford) mögött. Németországban és Ausztriában nem ért célba, de aztán második lett Olaszországban Ronnie Peterson mögött és nyert Kanadában. Az utolsó, Watkins Glen-i futam előtt Fittipaldi és legközelebbi riválisa, Regazzoni 52-52-re állt a pontversenyben. Minden Amerikában dőlt el tehát! Végül aztán a brazilnak egy negyedik hely is elég volt a győzelemhez, mivel vetélytársa nem szerzett pontot. Másodszor is világbajnok volt!

1975 jól indult Fittipaldi számára: nyert Argentínában, második lett Brazíliában honfitársa, Carlos Pace (Brabham-Ford) mögött. Nem szerzett pontot Dél-Afrikában, Spanyolországban pedig rajthoz sem állt. Az év hátralévő részében aztán reménytelen küzdelmet folytatott a domináns Ferrari 312T-vel, ami Monacótól ott dübörgött Niki Lauda alatt.

Az osztrák sorozatban három versenyt megnyert - Monacó, Belgium, Svédország -, s közben Fittipaldi mindössze hat pontot tudott szerezni monacói második helyével. Hollandiában nem fejezte be a versenyt, aztán Franciaországban negyedik lett. Silverstone-ban Laudának gondjai voltak, így Emerson nyerni tudott. Aztán Németországban és Ausztriában nem szerzett pontot, majd két második hellyel zárta az évet Monzában és Watkins Glenben. Lauda fölényesen nyerte a bajnokságot 64,5 pontjával, míg Emerson 45 ponttal második lett.

1976-ra állítólag újabb rekordösszeg ígéretével megpróbálta megszerezni Fittipaldit a Ferrari, de a brazilnak ekkorra elege lett a Forma-1-es politikai játszmákból (amelyben a Ferrarinál nyilvánvalóan bőven lett volna része) és már másfajta kihívást keresett. Bátyjával, Wilsonnal megalapították saját istállójukat, a Fittipaldi-csapatot, amelyet néhol Copersucar-istállóként emleget a szakirodalom - a fő szponzor, egy brazil cukoripari kombinát nevéről. A fivérek célja az volt, hogy Emerson barzil csapattal is világbajnokságot tudjon nyerni, de ennek sosem kerültek még csak a közelébe sem.

A Ford-motorral szerelt autóval 1976-ban Emerson mindössze három pontot gyűjtött: egyet-egyet Long Beach-en, Monacóban és Brands Hatch-ben, s ezzel tizenhatodik lett a világbajnokságban. Négy verseny erejéig egy második autót is versenybe állítottak a németes nevű, de szintén brazil Ingo Hoffman számára, ő azonban ebből háromszor nem is kvalifikálta magát...

1977 valamivel jobban ment, de ez még mindig édeskevés volt egy világbajnok számára. Fittipaldi összesen 11 pontot szerzett - Argentínában, Brazíliában és Olaszországban negyedik lett, Spanyolországban ötödik - és ezzel a világbajnokság tizenkettedik helyén végzett.

1978-ban szerzett egy remek második helyet hazai pályán, Brazíliában, de egyébként hasonló szinten voltak, mint az előző szezonban. A pontszerzések Brazílián kívül: hatodik hely Svédországban, negyedik Németországban és Ausztriánan, ötödik Hollandiában és Watkins Glenben. 17 pontja a világbajnokság kilencedik helyére volt jó.

1979 egyenesen gyatrára sikerült: argentínai hatodik helye Emerson egyetlen pontszerzése volt az év során. Az istálló anyagi gondokkal küzdött, mivel a fő szponzor, a Copersucar csődbe ment. Végül sikerüt újabb brazil szponzort találni a Skol sörgyárban, de a pályán ez sem tudott lendületet adni a csapatnak.

1980-ban egész szezonra csatasorba állítottak egy másik autót is Emersonén kívül és a finn Keke Rosberget ültették bele. Rosberg gyorsabbnak bizonyult Fittipaldinál és a világbajnokságban is előtte végzett: Keke hat pontot gyűjtött, Emerson ötöt (harmadik lett Long Beach-en, hatodik Monacóban). Fittipaldit nagyon elkedvetlenítette a hosszú évek óta tartó sikertelenség és az, hogy csapattársa felülkerekedett rajta csak az utolsó csepp volt a pohárban: 1980 végén úgy döntött, hogy visszavonul a Forma-1-es versenyzéstől. 1981-ben és 1982-ben még működött a Fittipaldi-csapat, de '81-ben nem szereztek pontot, '82-ben pedig a brazil Chico Serra 1 pontjával zárták az évet, melynek végén csődöt jelentettek és megszűntették az istállót.

Fittipaldi a kudarcsorozat végén teljesen eladósodva tért haza Brazíliába, de aztán összeszedte magát és kemény munkával kimászott a gödörből. A versenyzés iránti szenvedély is új lángra lobbant benne, ezért 1984-ben - 37 évesen - visszatért a kormánykerék möge, de ezúttal már az amerikai IndyCar sorozatban.

Ott azonnal igazi közönségkedvenc lett és nyert két Indy 500-at, majd 1989-ben - 43 évesen - az IndyCar-sorozat bajnoki címét. 50 éves korában, 1996-ban vonult vissza teljesen az autóversenyzéstől, miután Michigan 500 versenyen nyaksérüléseket szerzett egy balesetben. Később ehhez egy kisebb repülőgép-baleset következtében hát sérülések is járultak.

Jelenleg fiatal brazil tehetségek kutatásával és menedzselésével foglalkozik. Eddigi legsikeresebb felfedezettje saját családjából került ki: bátyja fia, Christian Fittipaldi, aki 40 Forma-1-es versenyen összesen 12 pontot szerzett a '90-es évek elején a Minardi- és a Footwork-csapat színeiben. Később amerikai sorozatokban versenyzett, ahol a futamgyőztes pilóták közé tartozott.

A "nagy Emmót" - ahogy rajongói hívják Emersont - rendkívül finom, tiszta és gazdaságos vezetési stílus jellemezte. És az a szenvedély, amivel mind Európában, mind Amerikában százezrek és milliók szívét meghódította. Nem beszélve arról, hogy utat mutatott és példaként szolgált számos későbbi nagy brazil versenyzőnek - köztük Nelson Piquet-nek és Ayrton Sennának.

Statisztikai adatok

Született: 1946. december 12., Sao Paulo / Brazília

Aktív F1-es időszak: 1970-1980
Csapatai: Lotus, McLaren, Fittipaldi
Világbajnoki cím: 1972 (Lotus-Ford), 1974 (McLaren-Ford)
Nagydíjrajtok száma: 144
Futamgyőzelmek száma: 14
Második helyek száma: 13
Harmadik helyek száma: 8
GP-pontok száma: 281
Pole Pozíciók száma: 6
Leggyorsabb körök száma: 6
Dobogós helyek száma: 35
Győzelem/Nagydíjrajt: 9,72%
Átlagos pontszám versenyenként: 1,951
Dobogós helyek aránya: 24,31%