ITV-F1, 2000. július
Írta: Mike Doodson

Nelson Piquet-nek egy kicsit nehezére esik lépcsőn lefelé menni. Ez nem igazán meglepő, ha figyelembe vesszük annak az ütközésnek az erejét, amely lényegében véget vetett pályafutásának.

1992 májusában Indianapolisban megpördült Lola-Buick IndyCar autójával a 3. és a 4. kanyar között. 350 km/h-s sebességgel ment neki a falnak. A bal lába járt a legrosszabbul. "A csont úgy szétporladt, hogy gyakorlatilag nem is volt ott." - mondta Dr. Terry Trammell egy nyolcórás operáció után.

Ma sík talajon Nelson járása majdnem normális. Minden jóslat ellenére túraautókkal és brazíliai prototípusokkal versenyez. 47 évesen még azon is elmélkedik, hogy visszatér a dél-amerikai Forma-3-ba fia, ifjabb Nelson csapattársaként, aki még nincs 16 éves. Azt mondja, hogy a legnagyobb fájdalmat a sok utazás jelentené - bár szerintem azért van idő, amikor igazán érzi a lábát. De sosem panaszkodik. Épp ellenkezőleg.

"A baleset az Indy-n a legjobb dolog volt, ami csak történhetett velem." - mondja - "Miután így megsérültem, nem tudtam azonnal visszatérni a versenyzéshez. Nem voltam jó kondícióban - sem mentálisan, sem fizikailag. Ez segített megerősödve keresztülmenni a kemény időkön, amelyek vártak rám az üzleti életben - hogy aztán sikeres legyek."

Az üzletet az Autotrac jelenti, egy a járművek biztonságtechnikájával foglalkozó vállalat, amelyet röviddel az Indy baleset előtt alapított. A főhadiszállásán vagyunk Brasilia városában. Van 210 alkalmazottja, 65 közülük itt. Egy bizonytalan rajt után most aranybányára leltek. Nagy íróasztala mögött ülve és éppen egy levelet kibontva fogaival, a főnök elismeri, hogy '97-ig nem volt nyereséges. Azonban '98-ban 3,75 millió fontos nyereséget termelt, '99-ben 7,5 milliót és idén 1,9 milliót - havonta.

"Két év múlva többet fogok keresni, mint Michael Schumacher." - vigyorog. Ez talán csalódást okoz azoknak, akik sosem tanulták meg becsülni azt a Nelson Piquet-t, aki részt vett 204 Grand Prix-n, megnyert közülük huszonhármat és világbajnok lett '81-ben, '83-ban és '87-ben. Nem mindenki szerette és a régi előítéletek nehezen halnak el.

Szurkolói a szellem szabadságát látták benne, egy versenyzőt, aki motiválni tudott egy csapatot arra, hogy tökéletes autót adjanak neki, amelyet aztán abban a takarékos, gazdaságos stílusban vezetett, amelyet csodált Emerson Fittipaldiban. Segített, hogy gyakorlatias viccelődő volt, aki nem volt hajlandó magát, vagy bárki mást, túl komolyan venni. Ha valaki a rajongója volt az magányosnak, sőt különlegesnek érezhette magát.

A másik oldalon ott voltak a Piquet-t ostorozó tömegek, akik Murray Walker vasárnapi diétáján és pedagógusi intelmein nőttek fel valamint James Hunt megvetésén. A brazil versenyző megközelítésének finomságait elveszítették azok, akik azt szerették, ha hőseik britek, egyszerűek és lehetőleg közép-angliai akcentussal beszélnek.

Köszönhetően annak az érdeklődésnek, amit a sajtó akkor kezdett tanusítani a Forma-1 iránt, amikor Nigel Mansell elkezdett nyerni a Williamsszel '85-ben, ezek a későbbi évek adják nekünk a legélénkebb emlékeket a brit sorsáról. De Nelson akkorra már nyert két világbajnoki címet a Brabhammel, miközben Mansell még a Lotusnál bontogatta szárnyait. A Brabham-évek voltak azok, amelyek megformálták, amelyek táplálták megtörhetetlen önbizalmát és azt a nemtörődömséget kölcsönözték neki, amelyet később lustaságként és a jóindulat hiányaként interpretáltak.

'80 és '85 között a Brabham 15 Grand Prix-t nyert, tizenhármat a brazillal. Azok a személyiségek, akik azt a csapatot alkották, azóta rég szétszéledtek, de az összhang olyan tökéletes volt, hogy a barátságok tartósnak bizonyultak. A vezető az autó tervezője Gordon Murray volt, aki arról volt híres, hogy strandviseletben járt a boxutcában.

Amikor a BMW a fedélzetre érkezett, szövetséget kötött a motorvarázslóval, Paul Rosche-val.
A cigarettát rágcsáló Herbie Blash nyugodt hatékonysággal menedzselte a csapatot és a fő szerelő, Charlie Whiting megismerte az összes kiskaput mielőtt csatlakozott volna az FIA hajójához, ahol azóta is próbálja ezeket a kiskapukat betömni.

Mindenki Nelson köré gyűlt. Sosem volt írott szerződése a csapat tulajdonosával, Bernie Ecclestone-nal, de első számú státuszát nem is volt szükséges rögzíteni. Első nagydíját Long Beach-en nyerte '80-ban a Brabham BT49-el, amire 20 évvel később is legjobban kiegyensúlyozott autójaként emlékszik vissza.

"Az időmérő edzésen mind a négy gumi pontosan ugyanabban a pillanatban kezdett hólyagosodni." - mondja - "Ezt nevezem én jó beállításnak!" A BMW '81-ben szövetkezett a Brabhammel. Turbó motorjuk fejlesztése nem volt mindig problémamentes, de amint beindult '82 közepén, a teljesítménye önmagáért beszélt.

"Ez egy fantasztikus időszak volt." - mondja Nelson - "Szárnyas autók óriási leszorítóerővel, turbók 1500 lóerővel, időmérő gumik, amelyek talán ha két körre jók voltak. Szerettem ezt. Ha nem voltak bukóterek, akkor az maga volt a tökély! Egy csomó pénzt kerestünk, hogy ilyen körülmények között vezessünk. Minden pilóta-megbeszélésen én voltam az a fickó, akivel senki sem akart lenni, mert mindig ugyanazt mondtam: 'Ha nem akarod vállalni a kockázatot, akkor menj haza!' Természetesen nem szabad provokálnod a kockázatokat olyan dolgokban, amelyeket nem uralsz. De mostanában hallok embereket, akik azt mondják, hogy túl veszélyes 800 lóerős autókkal versenyezni. Felejtsd el! Ha adtak volna alám 5000 lóerőt, semmi sem tudott volna nagyobb örömet jelenteni számomra."

Nelsonnak 13 éves pályafutása alatt a királykategóriában csak három jelentős balesete volt. Kettőt gumiprobléma okozott és a harmadik (Indy) felderítetlen marad.

Ezek egyike - a '87-es imolai baleset - jelentős változásokat okozott benne. A pénteki szabadedzésen keményen kivágódott a Tamburellóban és néhány pillanatra elvesztette az eszméletét. Egy kórházban eltöltött éjszaka után megjelent a versenypályán és követelte, hogy versenyezhessen. Egy emlékezetes párbeszédben az FIA főorvosa, Sid Watkins professzor megállapította, hogy a páciensnek nem volt cipő a jobb lábán.

"Két oka lehet, hogy csak egy cipő van rajtad." - kezdte a professzor - "Az egyik az, hogy a lábad még mindig nagyon fáj, a másik az, hogy még mindig annyira szédülsz, hogy elfelejtetted felvenni. Egyik esetben sem vagy elég fit ahhoz, hogy versenyezz."

Nelson dühös volt, de ma már elismeri, hogy Watkinsnak igaza volt. "Amikor hétfőn reggel felébredtem, mindent elfelejtettem, ami az előző három napban történt. A következő hat hónapban sosem aludtam többet, mint két órát egy éjszaka. Rossz időszak volt az számomra."

Amellett, hogy állandóan fáradt volt, elveszítette azt a mély érzéket is, ami gyorssá tette fékezéskor. Lehetett ebben némi elgyengítő tudat alatti reakció is. "Ez egy fordulópont volt a pályafutásomban." - mondja - "Valószínűleg sosem lettem többé ugyanolyan gyors."

Mindennek tudatában csak méginkább csodálnunk kell azért, hogy megverte csapattársát, Mansellt a '87-es világbajnoki címért folytatott harcban. Noha a brit hat versenyt nyert, szemben a brazil három győzelmével, mindössze három alkalommal szerzett pontot ezeken kívül. Nelson nem kevesebb, mint hét alkalommal végzett a második helyen. '85-től kezdve a Honda verhetetlen turbói megadták a Williamsnek azt az előnyt, ami a győzelemhez kellett és a szerződés még egy évet biztosított együtt '88-ban.

Azonban Tokyo Satoru Nakajimát akarta a másik autóba - és ezt az ultimátumot Frank Williams és Patrick Head elvből visszautasította. Mansell maradt, de Nelson (és Nakajima) a Hondával ment - a Lotushoz. Eltekintve az akkor rekordnak számító 3,75 millió dolláros fizetéstől, amelyet a szponzortól, a Cameltől kapott, a brazil két szezonja ott katasztrófális volt.

'90-ben a Benettonhoz szerződött, ahol egy kétkedő Flavio Briatore megszerzett pontok szerint fizetett neki. A szerencse érintésével megnyerte a Japán Nagydíjat, de aztán színtisztán versenyzői képességei hozták meg a diadalt Adelaide-ben.

"Flaviónak még többet kellett fizetnie nekem, mint amennyit a Lotusnál kaptam." - vigyorog. Utolsó sikerére Kanadában került sor '91-ben. Mindez pont Mansell kárára történt, akinek a motorja meghalt, amikor a tömegnek integetett az utolsó körben és ez lehetővé tette Piquet-nek, hogy elmenjen mellette.

Szeptemberben a Benetton megkaparintotta Michael Schumachert. Miután a német képességei riadót fújtak neki, Nelson készen állt, hogy félreálljon. "Boldog voltam, hogy megnyílhattam és mindent megmutathattam neki." - mondja - "Schumacher nagyon gyors volt, néha gyorsabb, mint én. Láttam, hogy jó fából faragták. Nagyon kedves fickó volt és a Benetton le akarta szerződtetni a következő évre."

Monzában meglehetősen komor partin ünnepelték Nelson 200. nagydíját. Nem sokkal ezután ő és a Forma-1 búcsút intettek egymásnak több, mint 13 év után. "Mindennek megvan a maga ideje és az enyém lejárt." - ragál - "A Forma-1-es éveim alatt saját hajót vettem. Megtanultam vezetni a saját repülőgépemet és helikoptemeret. És a mostani munkám a vállalatomnál mindannak tükröződése, amit az autóversenyzés tanított nekem. A másik dolog az, hogy Forma-1-es autót vezetni - még három világbajnoki cím után is - monoton dolog. Mert mi vagy? Csak egy francos pilóta. Keresel egy csomó pénzt. Ez minden. Nem igazán tanulsz meg más dolgokat, mint például a megfelelő családalapítás. Ez olyan dolog, amit nem tudsz gyakorolni, ha versenyzel. De szerencsére én leálltam. Most már sokkal normálisabb életet tudok élni." 

Kivéve azokat a lábakat természetesen. 

Piquet vállalata, az Autotrac

Nelson Piquet-nek akkor támadt az az ötlete, hogy megalapítja az Autotrac-ot, amikor egy alkalommal azt látta, hogy egy kamionsofőr járműve vezetőfülkéjében használ egy terminált. A kamionsofőr egy üzenetre válaszolt, amelyet munkáltatója küldött műholdon keresztül. Pontosan tudták, hogy hol van. Nagyszerű ötlet. Tökéletes lenne Dél-Amerika számára. Lehet megnyitni a csekkfüzeteket.

Minden évben 5000 kamiont rabolnak el Brazíliában. Ha azonban egy olyat próbálnak elvinni, amely Autotrac berendezéssel van felszerelve, akkor elkezd egy sziréna visítani, minden ajtó bezáródik, a motor nem indítható és a zsaruk azonnal tudomást szereznek a dologról.

A cég tevékenységét tavaly kiterjesztették Argentínára és vannak olyan tervek is, hogy tovább mennek Chilébe és Uruguayba is. A kamiontársaságokon kívül Piquet ügyfelei közé tartozik a kormány, a szövetségi rendőrség és még a tengerészet is. A brazil vonatok 95 százalákát is felszerelték a berendezéssel.