Kicker sportmagazin, F1-es különkiadás 2001

Írta: Olaf Bachmann

Eddie Irvine (35) természetesen komoly pilóta. És tudja, hogy a Playboy-imázs egy cseppet sem árt neki.

Senki sem vetheti az időközben már 35 esztendős fiatalember szemére, hogy nem jó szándékkal kezdett neki a 2001-es Grand Prix szezonnak. Tulajdonképpen pusztán külsőleg Eddie Irvine nem változott meg: ugyanaz az egykedvű tekintet, ugyanaz a pimasz grimasz, ugyanaz a nevetés és - hacsak a Melbourne-i szezonkezdetig nem támad furcsa hangulata - ugyanaz a tejfelszőkére festett rövid frizura.

De a felszín mögött "Crazy Eddie-ben" még 113 verseny, négy futamgyőzelem és négy ferraris év után is ott van a becsvágy és még egyszer meg akarja mutatni az egész világnak. "Remélem, hogy kevesebb elégedetlenkedésre lesz okom, mint az elmúlt évben." - mondta az észak-ír az új Jaguar R2-es bemutatóján. De mintha a szeszélyes macska azonnal rá akart volna cáfolni, Irvine már az első teszten Valenciában önhibáján kívül a gumifalban landolt.

Titkon Irvine felteszi magában a kérdést, hogy az elmúlt év zöld kudarcsorozata vajon megismétlődhet-e: Egy a határon csökönyösen viselkedő autó, egy műszaki hibára hajlamos Cosworth-motor és kuplung. Ehhez egy pilóta, nevezetesen Eddie Irvine, aki panaszaival és javaslataival talán nem mindig talál megértő fülekre a világ Forma-1-technikusai között.

Így volt ez már a ferraris időkben is. Amikor a szupersztár, Alain Prost egyszer a híres olasz gyártótól származó Forma-1-es autóját meggondolatlanul egy kukásautóhoz hasonlította, a háromszoros világbajnokot azonnali hatállyal elbocsátották. Amikor Irvine egyszer autója ideges viselkedését drasztikusan úgy titulálta, hogy olyan mint "a dágvány", senki sem reagált. Az ír először is éppen megnyerte az Osztrák Nagydíjat, másodszor Irvine verbális támadásai még a legpuritánabb Ferrari rajongók szemében is megbocsáthatóak voltak ("Többet kerestem tőzsdei spekulációkkal, mint amennyit a Ferrari fizetett nekem.")

Az emberek ugyanis tudták, hogy kivel állnak szemben: egy egyszerű körülmények közül származó ulsteri fiatalemberrel, aki a Forma-1 hightech világában magára vette az excentrikus és non-konformista mellékszereplő sokáig betöltetlen szerepét. Az életvidám playboy, jacht- és magánrepülőgép-tulajdonos a múltban olyan meggyőzően játszott, hogy versenyzői képességei majdnem feledésbe merültek.

Csak az 1999-es szezonban változott ez meg. Az a mód, ahogyan Irvine Michael Schumacher lábtörése után első számú pilótává avanzsált és kihasználta győzelmi esélyeit, bebizonyította sok kétkedőnek, hogy jól le tudja kezelni a sikerkényszert és megnövekedett saját elvárásait. Ezen a téren még az ellenfelek, mint Mika Häkkinen, sem fukarkodtak a dicsérettel. Irvine lefegyverző pimaszsága ragadós és a dublini férfinak - aki a monte-carlói adóparadicsomot "unalmasnak" bélyegezte - a szimpatizánsok növekvő körét biztosítja.

Egy komoly autóversenyző, aki ennek ellenére jól akarja magát érezni és ebből nem is csinál titkot, - pontosan ez az ami hiányzott a Forma-1-ből. Irvine teljes mértékben tudatában van annak a hírnevének, hogy ő a lányok és a Guinness szeretője és ezt igény szerint csinos kis anekdotákkal frissíti fel.
Soha többé nem fogja megpróbálni egy győzelmét Londonban ünnepelni, mondta egyszer, "mert amikor vasárnap este fél tizenegykor megérkeztem oda, a kocsmák már bezártak és a kínai étteremnek engedély hiányában nem volt szabad sört felszolgálnia."

A Forma-1-es playboy kliséjébe illik a milanói lakása is, amit az olasz nők miatt tart fenn és egy Dublin melletti ház, amit az ír barátok miatt. A szomszédok zenészek: Lisa Stansfield és Van Morrison. Chris Rea gitározni tanította itt.

És újra és újra szívesen meséli az olyan történeteket, hogy dublini törzskocsmája előtt a vendégeknek sürgősen el kell hagynia a parkolót autóikkal, amikor ő a helikopterén közeledik. Hogy ő - még ha nem is szívesen -ugyanolyan keményen és kimerítően készül fel a Forma-1-es szezon testi megpróbáltatásaira, mint mások, az Irvine számára nem téma - ez nem illik az imázsába.