Autosport, 1993. november 18.

Alain Prost nem tűnik mindig győztesnek, de vezetési stílusa megtévesztő, elszántsága világosan látszik és sok versenyét inkább intelligens stratégiával nyerte mintsem domináns sebességgel. Voltak gyorsabb versenyzők, mint Prost, voltak vakmerőbbek, de nem volt egyetlen sikeresebb sem, mint a francia. Az 1993-as szezon végén Prost visszavonult és emlékezetes eredményeket hagyott hátra. Utolsó szezonjában nyert hét Grand Prix-t, szerzett tizenhárom pole pozíciót, futott hat leggyorsabb kört és negyedik alkalommal koronázták világbajnokká tizenhárom év Grand Prix versenyzés alatt. Az Autosport hírszerkesztője, James Allen és én kértünk egy rövid beszélgetést Alaintől az autóversenyzésben eltöltött életéről. "Elég lesz 15 perc?" - érdeklődött. Végül több mint egy óra múlva ment el...

Jenks: Alain, először Zandvoortban találkoztam veled sok évvel ezelőtt, miután megnyerted a Volant Elf díjat. Francois Guiter, az ELF Competition főnöke hozott el téged a Holland Nagydíjra, hogy megnézd a Forma-1-et. Akkor nem beszéltél angolul és úgy mutattak be nekünk, mint "Franciaország jövőbeni világbajnokát". Mindannyian ránéztünk erre a félénk, göndör hajú ifjúra és azt gondoltuk "Ki a fene ez?" A Forma-1 korlátolt világán belül kevesen tudtunk bármit is a francia kezdők versenyéről. Mindannyian kezet ráztunk veled és aztán megettük az ingyen Elf ebédünket! De nagyon tiszteltük Guiter urat, akit kedvesen csak úgy becéztünk, hogy "a nagy ember". Úgyhogy ránéztünk erre az Alain Prost figurára és azt gondoltuk "Guiter úr biztos tudja mit csinál". Emlékszel rá, hogy te mit gondoltál akkor?

Alain Prost: Igen, emlékszem. Csalódott voltam.

Jenks: Nagyon bátortalan és nagyon félénk voltál ennek a Forma-1-es őrültekházának a kellős közepén.

AP: Tudod, mindig nagyon félénk vagy, ha kívülálló vagy. Ha belül vagy, akkor része vagy ennek az egésznek. Pédául amikor nem voltam része, az igazán arra a zandvoorti időre emlékeztetett engem 15 évvel ezelőtt. Kivéve, hogy akkoriban az, hogy a Grand Prix versenyzés része legyek inkább csak egy álom volt.

Jenks: Nem beszéltél angolul, amikor először találkoztunk. Mikor tanultad meg?

AP: Első évemben, amikor a McLarennél voltam. Először Paddy McNally a Marlborótól az összes csúnya szót megtanította nekem. Elég nehéz volt akkoriban a McLarennél, mert volt egy csomó kiwi (új-zélandi - a ford.) meg ausztrál nálunk, úgyhogy mindig nagyon nehéznek tartottam, hogy megértsem őket.

Jenks: Nyilván nagyon korán észrevetted, hogy szükséged lesz arra, hogy beszéld a csapat nyelvét.

AP: Persze. Mindig jobb ha beszéled a csapat nyelvét. Nemcsak amiatt, mert így mindenkivel közvetlen kapcsolatot tudsz kialakítani - néha ez segít abban is, hogy egy kicsit jobban megértsd az emberek mentalitását a csapatban.

Jenks: Ez egy olyan probléma, amely a 40 év alatt, amióta autósporttal foglalkozom, mindig megvolt: nevezetesen az, hogy a brit pilóták nem beszélnek más nyelveket. Azok a brit emberek, akik azt mondják, hogy "tanulják meg ők a királynő nyelvét, ez csak jót tesz nekik", kikészítenek. Hogyan lehetnek emberek ennyire arrogánsak és korlátoltak? Én meglehetősen fiatal koromban kifejlesztettem magamban egy európai szemléletmódot. Büszke vagyok Nagy-Britanniára, de az arrogancia és a korlátoltság nem része a szótáramnak.

AP: Nemcsak a pilóták vannak így. Szerintem az angolok ilyenek általánosságban. Semelyik angol, akit én ismerek nem akar erőfeszítéseket tenni arra, hogy más nyelvet is beszéljen. Talán túl félénkek is. Emlékszem, hogy amikor az első időszakomat töltöttem Olaszországban, mindent rosszul mondtam, de nem érdekelt, mert legalább megpróbáltam. Szerintem talán az angolok nem akarnak megpróbálkozni valamivel és hülyének látszani, mert ők egy kicsit zárkózottak.

Jenks: Sokszor mondtad, hogy jobban szeretsz angol csapatoknál versenyezni.

AP: Igen, talán ők tapasztaltabbak. Azt mondanám, hogy a Forma-1 Angliában kezdődött és itt nőtt fel. Technikailag jobban szervezettek és szerintem sokkal egészségesebb a verseny szintje a csapatok között.

James: Miért nincs ez így más országokban is, Jenks?
Jenks: Ez az 1960-as évek elejéig nyúlik vissza. Az űrkorszaki anyagok és technológia és a használatukra való képesség a Forma-1-es autók tervezésének és konstrukciójának jó központjává tették Angliát. Úgyhogy vajon meglepő-e, hogy ma az olyan csapatok vezetnek technikai szempontból, mint a McLaren, a Williams, a Benetton és a Lotus?

AP: Két francia csapat van, de azok sosem tudnak egyszerre versenyképesek lenni. Olaszországban csak a Ferrari van és néhány kis csapat. Szerintem az angoloknak a megfelelő mentalitásuk is megvan. A szervezet nagyon szigorú.

Jenks: A 80-as évek közepén, a mclarenes évek alatt dolgoztál a Porschéval. Milyennek találtad a német módszereket?

AP: Szerintem megfelelő a mentalitásuk. Egy német csapat elég jó lehetne. De talán egy kicsit túlzottan meg vannak győződve arról, hogy ők a legjobbak. Nem túl jó ez az attitűd a Forma-1-ben. Ez hátrány lehet.

Jenks: Talán az angol csapatok egyszerűen jobbak egy jó kompromisszum megtalálásában.

AP: Pontosan. Ez lehet a Ferrari-problémának is az egyik oka. Nem lehet mindig a tiéd a legjobb csapat. Ez mindig egy kompromisszum. Néhány olasz zseni, de meg kell találnod az egyensúlyt.

Jenks: Miután már vezettél francia, angol és olasz csapatoknál, bizonyára állandóan tudatosították benned a csapat nemzetiségét.

AP: Ó igen, nagyon különbözőek minden vonatkozásban. Ezért értek veled egyet abban, hogy minden a kompromisszumról szól. Néha az étel sokkal jobb volt a Ferrarinál... Nem, ez igazán fontos. Emlékszem amikor John Barnard a Ferrarihoz ment megtiltotta a szerelőknek, hogy bort igyanak ebédidőben. Szerintem ez helyes volt. Nagyon nehéz azt mondani, hogy "a Ferrarinak ezt vagy azt kellett volna tennie", mert mindig kompromisszumról van szó. Jól akarod magad érezni, de jól is akarsz dolgozni. Néha elég boldog voltam a Ferrarinál, mert jól éreztük magunkat, de aztán nem tudták abbahagyni a mókázást és visszatérni az igazi munkához. Talán túlzásnak hangozhat, de mindennek megvan a maga ideje és itt ismét a brit csapatok találják meg a legjobb kompromisszumot. Talán néha egy kicsit túl szigorúak, de ha nyerni akarsz, akkor ez sokkal jobb.

Jenks: És ez az egész lényege: a győzelem.

AP: Igen, és aztán majd viccelődhetsz a verseny után... Tudod, megnéztem a sport történetét és nem értettem, hogy miért volt olyan sok jó dél-amerikai versenyző - különösen brazil.

Jenks: Nem volt ez mindig így. Gyakorlatilag amíg Fangio fel nem bukkant 1948-ban kevesen tudtuk, hogy egyáltalán hol van Dél-Amerika, azt meg pláne nem, hogy tudnak valamit az autóversenyzésről. A dél-amerikai országok közül Brazília egyértelműen kiemelkedő nemzet volt. Szóval vajon meglepetésnek tekinthetjük-e, hogy olyan világbajnokokat adtak, mint Fittipaldi, Piquet és Senna?
James: Franciaországot tartották az autóversenyzés kitalálójának a múlt század végén és minden bizonnyal ők voltak a Grand Prix kitalálói is. Mégis nagyon kevés nagy pilótájuk volt. Van erre valamilyen magyarázatod? Van ennek valami köze a francia mentalitáshoz?

AP: A franciák egy kicsit olyanok, mint az olaszok. Egy fickó talán nagyon keményen dolgozik, hogy Forma-1-es pilóta legyen, de ha eljut oda, akkor ő azzal már boldog. Ez elég neki. Jól érzi magát. Láttam egy csomó fiatal pilótát, akiknek nyomorúságos életük volt csak hogy eljussanak a Forma-1-be, de amikor eljutnak oda, akkor nem fáradoznak tovább. A fegyelem is túl sok számukra.

Jenks: Ez egy természetes francia jellemvonás. Nem akarnak sokat dolgozni, mert akkor nem tudják élvezni az életet. De te vagy a kivétel.

AP: Igen, én vagyok. Talán nem vagyok francia, talán a semmiből származom. Volt pár problémám, mert a franciák nem szeretik a sikeres embereket, nem szeretik a legjobbat. Szeretnek felépíteni egy srácot és amikor a csúcson van, akkor szeretik lerántani. Ez majdnem mindenhol így van, kivéve Amerikát. Szeretem az amerikaiak mentalitását. Ez olyan, mint amikor a pénzről beszélsz. Én nem vagyok irigy. Láthatsz tehetségtelen embereket és tanulatlan embereket igazán sikeresnek lenni. Ha látok egy fickót, aki kitalált valamit és ezzel milliókat keresett, akkor csodálom őt. De ha egy fickó nyert a lottón és kap 10 millió dollárt és aztán nem adózik utána, akkor azt utálom. Nincs problémám az olyan emberekkel, akik keményen megdolgoznak a sikerért. De szerintem az emberek nagyon irigyek a sikerre. Én nagyon keményen dolgozom és ők nem méltányolják ezt.

Jenks: Beszéljünk most Prostról, az autóversenyzőről, nem pedig Prostról az emberről. Láttam a legtöbb versenyedet. A múltban sokszor talán ötödik vagy hatodik voltál a rajtnál, mégis már azokban a nyitó körökben láttam, hogy nyerni fogsz. Nem tudom igazán, hogy miért, de azt mondtam magamban: "Meg fogja nyerni ezt a versenyt". Én így látom ezt: megnéztem, hogy ki volt az ötödik helyen és te közel voltál mögötte és azt gondoltam: "Tudja hogyan kell elmenni emellett az ember mellett" és így tovább az első helyig. Te mit láttál?

AP: Teljesen igazad van. Pontosan ugyanezek az érzéseim. Nemcsak a verseny közben analizálok. Mindig ugyanolyan módon dolgozom, elkezdve a hétvége elejétől, így már a verseny elején tudom abból, amit analizáltam az edzések alatt, hogy meg fogom-e nyerni a versenyt vagy sem.

Jenks: Mindenből tudsz olvasni, ami előtted van?

AP: Igen, olvasni tudom. Pontosan.

Jenks: És mindebben elmélyültél a hétvége alatt. Ezt tudatosan teszed vagy tudat alatt?

AP: Ez egy természetes ösztön. Így dolgoztam versenyzői pályafutásom legelejétől fogva. A Forma-Renault-ban mindenkinek ugyanolyan gumija, ugyanolyan kasztnija és ugyanolyan motorja volt. Azt gondoltam: "Hol fogod megnyerni a dolgot?". Nem hiheted azt, hogy meg fogod nyerni az összes versenyt azzal, hogy gyorsabb leszel, mert ez nem lehetséges. Úgyhogy más utat kell találnod. Én az első évemtől kezdve nagyon gyakran teszteltem, ha a költségvetés engedte és mindig mindent megváltoztattam az autón - rudakat, rúgókat, mindent; csak azért, hogy megértsem mi történik az autóban. Nagyon keményen dolgoztam és nagyon sokat játszadoztam a súllyal. Talán 10-15 kilogrammal könnyebbé készítettük el az autót, mint a határ, mert így a maradék súlyt ballasztként használhattam és oda tehettem, ahová akartam. Ez nagyon érdekelt. Nagyon fontos az önbizalom éppúgy mint megszerezni a megfelelő tapasztalatot. Mindig érezni akartam, hogy elég tudásom és tapasztalatom van az autóról ahhoz, hogy megváltoztassam a beállítást a rajtrácson és mégis megnyerjem a versenyt. Ez egy fontos része a sikeremnek. Másik nagy tényezője a sikeremnek, hogy utáltam nem befejezni a versenyt. Inkább befejeztem volna a hatodik helyen, minthogy vezessek és aztán ütközzek vagy kiessek. Mindig be akartam fejezni, hogy megszerezzem a tapasztalatot.

James: Jenks, ez úgy hangzik, mint Fangio néhány gondolata az önéletrajzában.
Jenks: Igen. Tulajdonképpen dolgoztam az angol fordításán annak a könyvnek. Ő is nagyon határozott és logikus volt a filozófiájában. Hozzád hasonlóan Alain, Fangio azt az elvet követte, hogy minden áron be kell fejezni a versenyt. Azonban néha túlhajtotta az autót a versenyzés iránti szenvedélyéből adódóan. Emlékszem az 1954-es Spanyol Nagydíjra Barcelonában, amikor a Mercedese elkezdett olajat folyatni. Teljesen beborította a dolog. Bizonyára keresztülégette magát a polóján, de ő folytatta és nyert. Alain, mindig ragaszkodtál ehhez a minden-áron-befejezni nézethez?

AP: Igen. Néha azt hiszem jobb eredményeket érhettem volna el, ha más a mentalitásom; ha keményen nyomtam volna és támadtam volna. De akkor arra is nagy esélyem lett volna, hogy hibázom. Mindig azt gondoltam, hogy jobb a biztonság és harmadikként vagy negyedikként befejezni a versenyt, mint sokat kockáztatva nyerni vagy másodiknak lenni. Mindig ilyen volt a mentalitásom, mert utáltam bármit összetörni az autón.

Jenks: Együttérzel a mechanikai dolgokkal?

AP: Túlságosan is! Az egyik legnagyobb problémám ebben a szezonban a kuplung volt a versenyek rajtjánál. Utálom kockáztatni az autót. Nem szeretek rámenni a rázókövekre, mert nem akarok keményen bánni az autóval.

Jenks: Emiatt aztán a versenyt nézve az ember azt láthatja, hogy finom vagy. Nem támad olyan érzésem, hogy erősen tartod a kormányt; sokkal inkább ilyen... (Jenks megfog egy képzeletbeli kormánykereket az ujjaival).

AP: Rákényszerítettem magam, hogy finom legyek. Mindig aggódom a gumik és ilyesmi miatt, úgyhogy tulajdonképpen ez 80 százalékban természetesen jön és 20 százalékban rákényszerítettem magam, hogy így vezessek. Mert így tudod a legjobb eredményeket elérni - nem egyetlen versenyre nézve, hanem a szezonra nézve. Egyetlen pilóta - Niki Lauda 1984-es eredményének kivételével - sem szerzett több pontot ugyanabban az autóban, mint én.

Jenks: Tehát te mindig egy egész szezonra tekintettél előre és nem egyetlen versenyre? Mert náhány ember csak az előtte álló versenyre néz.

AP: Persze. De tudod, amiatt nem voltam néha nagyon boldog a dobogón, mert már a következő versenyre gondoltam. Ránéztem Michael Schumacherre a dobogón mellettem és ő nagyon boldog volt és megértem mit érzett. De gyakran az agyam már a következő versenyen járt.

Jenks: Volt valaha olyan versenyed, amelyet tökéletes versenynek tekintenél?

AP: A legjobb 1987-ben volt Brazíliában a McLaren-Porschéval. Körülbelül a hetedik helyről indultam és körülbelül két másodperccel voltam elmaradva Mansell Williams-Hondájától. A pénteki nap kezdetétől fogva együtt dolgoztam John Barnarddal és anélkül, hogy az időmérő edzéssel foglalkoztunk volna a legjobb versenybeállításon dolgoztunk, amelyet csak találhattunk. Mindenki nagy leszorítóerőt használt, mert probléma volt a gumielhasználódással. Mi az ellenkező irányba mentünk és nagyon kevés leszorítóerőt használtunk. Úgyhogy arra kellett magamat kényszeríteni, hogy lassan menjek át a kanyarokon és azt terveztük, hogy csak egyszer állok ki. Mindenki más legalább kétszer állt ki, ha nem többször. Emlékszem, hogy a verseny első részében hatodik voltam és gyorsabban is tudtam volna menni, de lassítanom kellett. Ez volt az egyik legnehezebb dolog, amit valaha csináltam. Csak egyszer álltam ki és 30 másodperces előnnyel megnyertem a versenyt, miközben az időmérő edzésen két másodperccel elmaradtam! Ha egy ilyen versenyt megnyersz, az nagyon-nagyon jó érzés. Voltak idők, amikor tövig nyomtam, hogy a hatodik helyen fejezhessem be, de ezt kívülről nem láthatod. 1980-ban háromszor vagy négyszer végeztem a hetedik helyen. Úgy nyomtam, mint az őrült, mégis mindenki a győztes köré gyűlt és azt gondolták, hogy én csak körbeautókáztam. De ilyen az autósport. Úgyhogy ebben a sportban egyedül hosszú távon tudsz ítélni. Megítélhetsz egy karriert vagy egy szezont, de egy versenyt nem.

Jenks: Tehát mit mondanál, mi az oka annak, hogy 51 Grand Prix-t nyertél, ami rekord?

AP: Először is az, hogy versenyképes autóim voltak. Talán mondhatod, hogy azért voltak meg ezek az autóim, mert jó voltam és az emberek ismertek és tudták, hogy a csapaton belül mindenkiből ki tudom hozni a legjobbat. Mindig motivált voltam, hogy elvégezzem ezt a munkát. Sosem vagyok gödörben, még ha egy csomó mocskot is kapok kívülről, a sajtótól és így tovább. Nem túlzottan érdekel. Volt egy nagy problémám idén Brazília és Donington Park után. Letörhettem volna, de aztán jobb voltam Imolában és Barcelonában. Nem érzek együtt egy csomó emberrel a Forma-1-ben.

Jenks: Hagyod, hogy minden leperegjen rólad...

AP: Őszintén szólva ezek a dolgok fájnak, de nem mélyen legbelül. Abban is segítenek, hogy motiváljam magam. Igazán élveztem, hogy elvégezhettem ezt a munkát. Azt látom, hogy sok ember csak az imázsa miatt végzi ezt a munkát, az egója miatt. Szerintem ez nagy előnyt jelentett számomra.

Jenks: Világossá tetted, hogy nem szeretsz túl sok kockázatot vállalni. De mit értesz pontosan kockázat alatt?

AP: A legjobb kockázat az, amelyet kontrollálni tudsz. Amit utálok és amit soha sem vállalnék az a kockázat, amelyet nem tudok kontrollálni. Szeretem a sportokat és űztem néhány veszélyeset, mint a sárkányrepülés. De sosem mennék bungee-jumpingozni. Miért? Mert nem én kontrollálom. Ez az, amit utálok. Ez olyan, mint amikor az emberek arról beszélnek, hogy milyen egy Forma-1-es autót vezetni az esőben. Abszolút nincs problémám vele. Az emberek nem értik, hogy talán a legnagyobb élvezet egy Forma-1-es autót vizes pályán vezetni. De olyan körülmények között, mint ami idén a hockenheimi warm-up-on volt, amikor nagy volt a víz és a látási viszonyok a nullával egyenlőek, nos ez olyan, mint az orosz rulett. Nem volt a kezedben a kontroll, nem láttál semmit: talán volt előtted egy autó, talán nem. Egy alkalommal az előttem lévő autó 400 méterre volt tőlem és én nem láttam semmit. Az emberek azt fogják suttogni, hogy "Prost nem bátor". Én bátor vagyok. Elég bátor vagyok ahhoz, hogy azt mondjam, hogy nem vállalom ezt a fajta kockázatot. Azok az emberek akik kritizálnak, nem azok akiknek majd ápolniuk kell a lábadat amikor a tolószékben ülsz. Azok az emberek, akik sosem vezettek autót ilyen körülmények között, egyszerűen nem tudhatják.

Jenks: Amikor jó körülmények között tesztelsz egy autót és közel kerülsz a határhoz egy kanyarban, milyen információt kapsz olyankor az autótól?

AP: Amikor tesztelek sosem megyek teljesen a határra. Ez azért van, mert ha a határon innen vagy csak akkor tudsz ugyanolyan sebességgel menni egész nap és ez az egyetlen módja, hogy abszolút biztos legyél benne mit tesztelsz.

Jenks: És mi a helyzet a szabadedzéssel és az időmérő edzéssel? Ilyenkor felfedezed a határt?

AP: Az én ideálom az, hogy olyan gyorsan menjek, amennyire csak lehet, anélkül, hogy kockáztatnék...

Jenks: Úgy érted, hogy anélkül, hogy ismeretlen utakra lépnél?

AP: Igen. Anélkül, hogy elmennék addig, amiről azt gondolom, hogy a határom. Mindig azt mondom, hogy az az idális, ha minimális erőfeszítéssel szerzem meg a pole-t és a lehető leglassabb sebességgel nyerem meg a versenyt.

Jenks: (Miután Prost elment) Nagyon barátságos és egyszerű embernek tűnik, aki nem hagyatkozik a szenvedélyre vagy az inspirációra. Nem tetszeleg a showman szerepében vagy egyéb ilyen marhaságban. A mentális fegyelem olyan fokára képes, amit a legtöbb ember nem tud megérteni.